Az új lány titka
- Az új lány titka
Én Rebecca vagyok, és 17 éves. A lelepleződésem történetét fogom elmesélni, ami a suliban történt.
Csak azért mondom ezt, mert én magam nem az emberek nemzetségébe tartozom…
Igaz, hogy az életem eddigi részét itt éltem az emberek között, de én egy tünde vagyok, ami annyit jelent, hogy a varázserővel rendelkező lények közül származom. De térjünk is rá a lényegre.
Az első napom a suliban, mint ahogyan számítottam is rá, nem volt bökkenőmentes. Mindenki gonosz volt velem, néhány embert leszámítva. Ők lettek az első barátaim. Amikor azonban a tanár azt mondta, hogy menjek ki az osztály elé, kicsit féltem. Mivel nem volt más választásom, összeszedtem minden bátorságomat és kiálltam eléjük.
- Sziasztok, én Rebecca vagyok, és…
- Béna és uncsi!! – ordította be az egyik fiú.
- Hagyd békén, David! – szólt rá az egyik kedvesnek látszó lány.
- Azt hiszem, én visszamegyek a helyemre… - mondtam, és visszaosontam a padomhoz.
- Akkor folytassuk az órát… - mondta a tanárnő, és tanultuk tovább, amit elkezdtünk.
Ettől a naptól kezdve féltem iskolába menni, de a kötelező, az kötelező. Így hát minden egyes nap a torkomban dobogott a szívem, amikor beléptem az osztályterembe. Először bátortalan voltam, de aztán rájöttem, hogy így csak egyre rosszabb lesz.
Megpróbáltam barátokat szerezni. Egyszer sikerült az egy millióból… Ez a lány, Amira, viszont az egyetlen és a legjobb barátnőm lett! Egy kicsit megkönnyebbültem. De ezután újra jöttek a szürke hétköznapok.
Most viszont ugorjunk arra a napra, amikor lelepleződtem.
Ekkor már nem csak Amira volt a barátnőm, de ez most nem is lényeges. Ahogy ez történt, eléggé kínos volt számomra.
Péntek volt. Kicsengettek az utolsó óráról, én azonnal elmentem ebédelni. Utána a mosdóba mentem, hogy levegyem a kényelmetlen álcám. Itt jött a probléma! Mikor visszaváltoztam eredeti önmagammá, tünde ruhát öltöttem fel, a láthatatlanítást elfelejtettem. És én buta, kimentem anélkül! Rögtön feltűnt, hogy mindenki engem bámul, csak azt nem tudtam, hogy miért. Akkor jöttem rá, hogy mi történt. Már nem tudtam mit tenni és így az első utam a barátaimhoz vezetett.
Mikor megláttak, azt sem tudták, hol áll a fejük. Nekem pedig mindent el kellett mesélnem töviről- hegyire. Tátva maradt a szájuk.
Elinor jutott először szóhoz:
- De akkor megmutatod, hogy ki vagy te, és mit tudsz?
- Természetesen megmutatom, és azt is, hogy ki vagyok valójában.
Levettem a csuklyát ééés…
Csak ekkor jöttek rá, hogy ki vagyok, addig nem ismertek fel…
A reakciójuk nem volt váratlan. De azt még mindig nem látták, milyen képességeim vannak.
Mutattam nekik néhány apróságot. Amilyen fejet vágtak a tudományomra, az utánozhatatlan és vicces volt egyben.
Másnap az egész osztály színe előtt be kellett vallanom a kilétemet. Ahogy ők reagáltak, még meghökkentőbb volt. Ezek után az egész osztály, sőt az egész iskola a barátom akart lenni.
Nagyon sok új barátot szereztem, és már nem voltak ellenségeim. Persze van, aki a mai napig féltékeny rám, de ez természetes.
Ez az én történetem. Te is írd meg a sajátod!
...ez vagyok én igazából
...ez is én vagyok
