A Kis Ezermester

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Meseváros.
Ebben élt a Kis Ezermester.
Mesevárosban minden nap nagy volt a nyüzsgés. Minden reggel Vattacukor, a mozdony, sípolt és csilingelt.
Mesevárosban élt még: Duci a kejfeljancsi, Gömbi az állandóan pattogó pöttyös labda, Tütű a kiskocsi, Szelli a barátságos, de érzékeny felhő, Vaknyi a rugós kiskutya meg a Kis Ezermester és még sokan mások.

Mindenkinek volt háza, de a legtöbbjük a Kemencés néninél lakott. Egy boltba kellett bejelentkezni és a titkos átjárón távoztak a földalatti Szállodába.
A Kis Ezermester egy nagy dobozban lakott. Egy kiürült vajas doboz volt az erkélye.
A Kis Ezermester mindent meg tudott javítani.

Egyszer a Kis Ezermester lebetegedett.
Mindenki kétségbeesett, hogy most mi lesz?
De Dobninak, aki egy kosaras volt, eszébe jutott valami. Hogy talán a Fűzfa a mocsáron túl, a falu másik oldalán!
- De oda hogy? – kérdezte Vaknyi
- Igen! – mondta Tütű
Oda még úgy nem ment ember vagy állat, hogy vissza is jött volna. Pedig csak Ő tudja, hogy mi a gyógyszer. Nem? – de igen, mondta Happy, a bohóc.
- Majd akkor én leszek az első, aki megteszi! – mondta Dobni
Azzal Dobni átment a mocsáron, és megkérdezte, hogy milyen gyógyszer kellene.
Özvegyasszony, aki a fűzfa volt, azt mondta:- Nagyon bátor vagy fiam!
- De a visszautat nem fogod megúszni, sajnos. Öreg vagyok, de tapasztalt. - Itt a gyógyszer, a leveles gyógyszer : csalán, kamilla, szegfűszeg van benne.
Dobni visszament.
- Itt a gyógyszer, kiáltotta!
De ekkor a mocsárból kinyúlt egy óriás polip, és aki ott volt valahol a közelben, azt elkapta. A mocsárból szerencsére mindenki kiszabadult.
A gyógyszert adták, adták a Kis Ezermesternek, aki a végén meggyógyult.
Dobnit nagyon dicsérték, és óriási kitüntetésben vett részt.
A Kis Ezermester köszönetet mondott barátjának, és vígan éltek tovább.

A Kis Ezermester

Ugye ismeritek Mesevárost? Persze, hogy igen!
Egyszer az egyik reggel a pék felkiáltott:
- Odanézzetek!- mutatott. Ott egy rózsaszín izé!
- Ez nem izé, hanem egy persely.
- Dehogyis! Ez egy malac!
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
Ekkor a kismalac, akit Görgönnek hívtak, odament a Kemencés nénihez, de ő is el kezdett nevetni. Görgön elkezdett sírni. A Kis Ezermester odament hozzá.
- Mi a baj?- kérdezte
- Mindenki kinevet.. mert olyan senki vagyok. Látod? A festékem is lekopott valahol…
- Hm, ez tényleg nagy baj. Gyere! Menjünk a műhelyembe!
El is mentek. A Kis Ezermester pár napig kalapálgatott, festett, fúrt, és a végén Görgön úgy jött, hogy minden karcolás eltűnt róla, új festést is kapott. Aztán elment a pékhez, és Szelli felkiáltott:
- Mindannyian tévedtünk! Ez egy malacpersely!

Mindenki eltáltotta a száját, hisz még senki se látott ilyen szerzetet. Rögtön össze is barátkoztak. És vígan éltek tovább. Görgönnek most már nem kellett aggódnia, hogy kicsúfolják, hisz bármilyen fajta, nyugodtan lakhat itt.

Írta: Rejtényi Regina