Hol volt, hol nem, Dunán innen, Garamon túl találkozik két paraszt – komái egymásnak.
– Te komám – azt mondja egyik a másiknak –, minálunk annyira rossz minden. Énszerintem menjünk Amerikába!
Azt feleli a másik:
– Amondó vagyok, komám, hogy én szívesebben mennék inkább Pestre. Ott is jól fizetnek!
Így aztán az egyik paraszt elment Amerikába, a másik pedig Pestre. Ahogy emez beérkezik Pestre, hát bámészkodik, studérozza a roppant nagy, magas házakat, és odafönt embereket pillant meg. Így morfondírozik magában:
Ugyan hogy a bánatba kerülhettek ezek oda föl?, mikor itt sehol egy árva drabina, vagy ahogy itt mondják, létra!
Azok az úri népek pedig odaföntről leszólnak neki:
– Hát tenéked, hékás, mi kéne, ha vóna?
– Mi kéne? Hát robota kéne – feleli a paraszt –, azazhogy munka, ha vóna.
No, erre azt mondják neki, jöjjön csak föl.
Mire ő megkérdi, hogy hát hogyan másszon oda föl, mikor még drabinájuk sincsen.
Amikor az urak végre megértik, mi baja, mutatják neki, hogy menjen csak be azon a kapun, s akkor meglátja majd a lépcsőt, azon jöjjön fel.
Fölérkezik hát a paraszt a második emeletre. Ott meg ezek az urak azt gondolják, na, itt egy ostoba szlovák, aki el akar szegődni, egy buta tót.
Kérdik tőle, miféle munkára gondol, de ő csak vonogatja a vállát: Mindegy, csak robota legyen.
– Robota, robota! – Hát munkát, azt nem tudnak adni, de hogy adnak neki pénzt, jó lesz-e?
– Dobre, dobre, jó hát.
Akkor az urak leraknak kétszáz aranyat azzal, hogy ha válaszol egy kérdésükre, akkor ez mind az övé lehet.
De a paraszt csak erősködik, hogy neki robota kell, nem pedig hádka, vagyis munkára van szüksége, nem találós kérdésre.
No de hogy így meg úgy, hátha kitalálja, és akkor övé lehet ez a kétszáz arany.
Na jó, azt mondja, hadd halljuk akkor azt a hádkát!
– Ide figyelj hát, arra felelj nekünk: Milyen messzire van az ég a földtől?
– Ugyan már – nevet föl a paraszt –, mi sem könnyebb ennél: Épp amilyen messzire a föld az égtől.
– Hú, hát igazad van – hüledeznek az urak –, tied a kétszáz arany. Na de válaszolj még egy kérdésre, és arra már négyszáz aranyat kaphatsz! Azt mondd meg: Hol van a világ közepe?
– Ennyi az egész? Hát ott, ahol éppen vagyunk. Ha nem hiszik az urak – vonja meg a vállát a paraszt –, mérjék meg maguk, hol a közepe!
Bizony megint megnyerte, úgyhogy már hatszáz aranya volt. És akkor így szólt:
– Uraim, én nem szórakozni jöttem ide Pestre, hanem dolgozni. Úgyhogy Isten látja lelkemet, énnekem az uraknak ez a pénze nem kell. Ezért azt mondom: Tegyenek ide, drága uraim, még hatszáz aranyat, meg én is ideteszem ezt a hatszázat, amit megnyertem, és akkor harmadjára most az urak válaszolják meg az én kérdésemet!
Odateszik a pesti urak a hatszáz aranyukat, meg a paraszt is a maga nyereményét, majd ezt kérdezi tőlük:
– No, hát kitalálják-e, uraim, mit írt nekem az a komám, aki engem Pestre küldött pénzt keresni?
Hát az urak csak néznek, egyik a másikára pislog, de hiába, nem tudják.
És akkor a paraszt fölmarkolta ezt a könnyen megkeresett ezerkétszáz aranyat, és megmondta a választ:
– Tartson meg az Isten mindnyájunkat erőben, egészségben, hát ezt írta nekem a koma.
Azzal búcsút intett, hazament, s utána úton-útfélen azzal dicsekedett, hogy ő a pesti urak között többet keresett a furfangjával, mint a komája az amerikai aranybányában a csákányával.