Egy vállas, erõs legény mélyen aludt az ágyában. Takaróján egy bolha meg egy légy beszélgettek, ilyenformán:
- Csinos volnál, te legyecske- kezdte a bolha -, a szárnyad szép fényes, meg azt is szeretem hogy olyan ügyesen vakargatod egyik lábaddal a másikat. De mért dülled ki úgy a szemed?
- A sok nevetéstõl - felelte a légy. A bolha csodálkozott.
- Ne mondd! Aztán hol találsz olyan sok nevetnivalót ezen a szomorú világon? 
- Teszem azt, ha egy kopasz embernek a fejére szállok, engem akar agyoncsapni, és a saját fején csattan a tenyere. De még mekkorát csattan! Ezen ne nevetnék? Hanem most már te is mondd meg, bolha barátom, hogy miért ilyen görbe a hátad. Mert ami azt illeti, te is szebb volnál, ha nincs ez a púp rajtad.
- Megmondom - felelte a bolha - . Azért görbe a hátam, mert sok nehezet emelek. Úgy nézz rám, hogy én meg tudom emelni a legnehezebb embert is!
- No, ezt már nem hiszem - ingatta fejét hitetlenül a légy.
- Bebizonyítsam? Akarod, hogy megemeljem ezt a nagy darab legényt itt az ágyban?
- Akarom? Persze, hogy akarom! Ha igazán meg tudod tenni, hát te vagy a nagyobb legény! - biztatta a légy. 
- A bolha erre leugrott a takaróról, és eltûnt a legény inge alatt. Mikor a légy látta, hogy a nagy erõs fickó hánykolódni kezd, ide-oda veti magát az ágyban, olyan jót nevetett, hogy még jobban kidülledt a szeme.