Volt egyszer egy papírhajó, mely nekivágott a tengernek.
De az első hullám összetörte a papírhajót, amely így visszatért a partra.
A homokfövenyen siralmasan szétterült papírhajótól bármit is kérdezni olyan kegyetlenség volna, amelyre nincs bocsánat.
Mégis megrohanták:
- Hogy érzi magát a kaland után?
A csalódottságtól és a megalázó vereségtől lesújtott hajó hanyagul elmosolyodott. Afféle papírmosoly volt:
- Lerí rólam, hogy mit érzek. Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatok.
A riporter, a kérészéletű szerencsétlenségekről szóló cikkek írója azonban nem tágított:
- Tulajdonítja-e valami rendkívüli tényezőnek a hajótörést?
- A gyakorlat hiányának csupán. Leírhatja azt is, hogy hiányzik belőlem az elhivatottság.
Az újságíró nem érte be ennyivel:
- Az elhivatottság? Nos, ha így áll a dolog, mi szeretne lenni, ha újra kezdhetné?
A papírhajó, illetve az, ami megmaradt belőle, finoman kitért a további faggatás elől. Kihasználva egy hullámot, mely a homokos partról csapódott vissza, eltávolodott az újságírótól.
Az újságíró azonban cipőjét eláztatva szaladt utána:
- Még nem válaszolt… Kérem, mi szeretne lenni, ha újra kezdhetné?
Az elgyengült hajó a távolból felelt:
- Papírrepülő.
Természetesen.