Felkerekedett egyszer három vándorlegény: egy takács, egy szabó meg egy csizmadia. Nagy útra indultak, hogy megtalálják a szerencséjüket, burkus földön. Szerettek, volna más tájakat látni, más népekkel beszélni.
- Az ám, de hogyan beszélünk velük? Hiszen egy kukkot se tudunk a nyelvükön! – kapott észbe a takács.
- Megmondom én, mit kell tennünk! – állt elő a csizmadialegény – Egyikünk megtanulja az első mondatot, amit Burkusföldön hall, a másikunk a másodikat, a harmadik meg a harmadikat. Így aztán háromszor gyorsabban tanuljuk meg a nyelvüket, mint más ember. Igaz-e, cimborák?
Tetszett a másik kettőnek a tanács. Mentek, vándoroltak, míg egy nap elértek a burkusok földjére.

Az első városban éppen vásár volt. Rájuk bámészkodott a nép.
- Három vándorlegény! – kiáltotta el magát egy kofa. Meghallotta a takácslegény, mindjárt meg is tanulta.

Továbbmentek a vásárban, megláttak egy parasztot. Tyúkot árult a paraszt, és hangosan kínálgatta portékáját:
- Húsz rézgarasért! Húsz rézgarasért! Ezt meg a szabólegény jegyezte meg, addig hajtogatta magában, míg megtanulta.

Kicsit arrább egy öreg koldussal találkoztak. Éppen alamizsnát adott neki egy asszony. A koldus hangosan hálálkodott:
- Áldja meg érte az isten! Köszönöm! Köszönöm! Ezt meg a csizmadialegény véste az eszébe.

Kiértek a városszélre, letelepedtek egy bokor tövébe. A bokor túlsó oldalán két öregember üldögélt. Az egyik éppen azt panaszolta a másiknak:
- Én meg hogyan jártam! A vásárba indultam, de útközben ellopták a bugyellárisomat. Kevés pénz volt benne, húsz rézgaras. Ugyan ki lophatta el?
- Három vándorlegény! Három vándorlegény! – kiáltotta el magát a takács hirtelen. Örült, hogy eldicsekedhet tudományával.

A másik öregember a fejét csóválta, azt kérdezte:
- De miért lopták el? Miért? Ha olyan kevés pénz volt benne?
- Húsz rézgarasért! Húsz rézgarasért! – rikkantotta el magát a szabólegény, hogy ő is megmutassa, mit tud.

Fölpattantak az öregek, őröket hívtak, börtönbe vitték a három vándorlegényt. Útközben a csizmadia azt hajtogatta:
- Áldja meg érte az isten! Köszönöm! Köszönöm!

Nevetett a sokadalom, azt hitte, félnótásak. A bíró aztán egykettőre kiderítette az igazságot, és szabadon bocsátotta a három vándorlegényt.