Pável és a szamara
Pávelnek volt egy szamara. Egyszer egy nagy rengeteg erdőben mendegélt a szamarával, s hogyan, hogy nem – összetalálkozott egy törpével.
A törpe egy bokor aljában aludt, a szamár érdeklődve szagolgatta, majd meg belerágott a sapkája csücskébe.

Hűű és Hajj ! Mérges lett a törpe nagyon! Felugrott s elkezdett pörölni Pávellel.
- Nem tudsz jobban vigyázni a szamaradra?! – kiáltotta dühösen. – Oda a sapkám, nézd meg, milyen csúf lett!
Pável megnézte a kicsi sapkát : hát az bizony összevissza megrágott volt. De hát most már mit csináljon? És nagy hetykén így válaszolt:
- Nem tudsz jobban vigyázni a sapkádra? A szamár, az csak szamár, én nem vigyázhatok helyette!
Több se kellett a törpének, még mérgesebb lett.
- Igen ? Hát jó! – mondta. – Akkor majd kiokosítalak én! Azzal átkozlak meg, hogy a szamarad mindig azt mondja, amit te!

Pável jót nevetett rajta.
– Na hiszen ez nem nagy átok, ezt még elviselem! - de mire kimondta – a törpe már sehol se volt. Ő meg indulni akart tovább.
Ám a szamara nem indult.
Mondta a szamárnak: – Gyí, csacsi!
S akkor a szamár is visszamondta: - Gyí, csacsi!
“Híjnye, ez így nem lesz jó! – gondolta Pável. – Ez a törpe jól kifogott rajtam!”
S mikor már egy órája vesződött a szamárral, olyan dühös lett, hogy jó alaposan eltángálta szegény állatot. Csakhogy az megharagudott ám, s úgy oldalba tisztelte a patájával Pávelt, hogy belebukott egy nagy pocsolyába. Ott aztán ijedten kiáltozni kezdett:

- Segítség! Segítség!
Mire a szamár is rákezdett rögtön:
- Segítség! Segítség!
Éppen favágók jártak arra, s kisegítették Pávelt a pocsolyából. Kérdezték, ki volt a másik ember, aki segítségért kiáltott.
- Hát a szamaram – mondta Pável, s keservesen tapogatta az oldalát.
Hihihi , ezt ugyan már nem hitték el a favágók. S azt mondták, hogy aki ekkorát hazudik, azt a király elé kell vinni, az büntesse meg az ilyen hazudozót.
Úgy is lett. Király elé vitték, a király pedig kimondta az ítéletet: Pávelt tömlöcbe kell csukni. S megkérdezte a legénytől, mi az utolsó kívánsága, azt még teljesíti. Pável csak azt kérte, hogy a szamártól hadd búcsúzhasson el. Oda is vezették mindjárt a szamarat.

Pável meg letérdelt a király elé, s elkezdte mondani:
- Felséges király uram, kegyelmezz árva fejemnek, ártatlan vagyok!
S akkor a szamár is letérdelt, és ő is mondani kezdte:
- Felséges király uram, kegyelmezz árva fejemnek, ártatlan vagyok!
A király elámult, majd akkorát nevetett, hogy Pávelt rögtön szabadon bocsátotta, s a szamarával együtt felfogadta udvari bolondnak.