Egy fiatal kacsa mindig egymagában úszkált a partok mentén, ez volt a szórakozása. Törzse figyelmeztette, hogy ha nem vigyáz jobban, egyszer még elrabolja Mulloka, a vízi ördög - de a kacsa nem fogadta meg a jó tanácsot.

Egy szép napon jó messzire elkalandozott, s ahogy úszkált a vízen, egy helyen finom, zsenge füvet pillantott meg.
Kiment hát a partra, s már javában lakomázott, mikor váratlanul előrohant rejtekhelyéről Biggun, az óriás vízipatkány - és megragadta a kacsát.
Küszködött, vergődött szegény - de hiába.
- Egyedül élek - mondta a vízipatkány. - Szükségem van feleségre. Itt maradsz nálam.
- Eressz el! - kiáltott a kacsa kétségbeesetten. - Nem vagyok én hozzád való! A törzsem férjet tartogat számomra.
- Maradj csak nyugodtan, nem bántalak én - nevetett a vízipatkány. - De ha mégis szökni próbálsz, kapsz egyet a fejedre a dárdámmal, amit mindig magammal hordok.
- És ha eljön a törzsem, és megverekszik veled? - kérdezte a kacsa. - Talán még engemet is megölnek...
- Nem jönnek azok - nyugtatta a vízipatkány. - Biztosan azt gondolják, hogy Mulloka rabolt el, a vizek ördöge, attól pedig még jobban félnek, mint tőlem. De ha mégis ide merészkednének, én készen állok! - és újra megmutatta a dárdáját.

Ott maradt hát a kacsa, s úgy tett, mintha elégedett volna az új életével, és el se akarna menni soha. Közben váltig azon törte a fejét, hogyan szökhetne meg.
Biggun egész nap fogva tartotta a patak menti barlangjában, s csak éjszakánként engedte ki úszkálni, mert tudta, hogy a kacsák törzse ilyenkor nem merészkedik ki a folyóra - félnek Mullokától.
A fiatal kacsa olyan jól palástolta érzéseit, hogy Biggun el is hitte neki: valóban boldogan él vele. S egy idő múlva már nem is őrizte olyan szigorúan.
Egy szép nap aztán eljött a várva várt pillanat.
Biggun aludt, akár a bunda - a kacsa meg fogta magát, kilopódzott a barlangból, és - zsupsz! - belevetette magát a folyóba, s amilyen gyorsan csak tudott, úszni kezdett fölfelé, amerre az övéi laktak.
Ahogy sebesen úszott fölfelé, egyszer csak hangot hallott a háta mögött...
- Csak nem Biggun? - rémült meg. - Vagy talán a rettegett Mulloka?

S minden erejét összeszedve megsuhogtatta elgémberedett szárnyait, fölemelkedett a levegőbe - és addig repült, míg haza nem ért. Ott aztán újra lesiklott a vízre, halálos kimerülten. Társai hangos, vidám hápogásba kezdtek, mikor megpillantották - alig hittek a szemüknek.
- Hát nem falt fel Mulloka? - kérdezték. - Hogyan menekültél meg?
És rendre el kellett mesélnie, hogy merre járt, s mi történt vele. Különösen az öreg kacsamamák lesték minden szavát - s végül így szóltak hápogó kicsinyeikhez:
- Hallottátok, jól jegyezzétek meg: ezentúl csak fölfelé ússzatok a folyón, sose lefelé, mert ott Biggun áll lesben, bosszút forral ellenünk. Vigyázzatok, hogy karmai közé ne kerüljetek!
A fiatal kacsa meg - miután jól kipihente magát - alig tudott betelni a boldogsággal, hogy újra együtt lehet az övéivel. Kedvére lubickolt a folyóban, kedvére röpködött a parton - úgy érezte, sohasem akar többé aludni.

Így ment ez egészen addig, míg el nem jött az ideje, hogy lerakják a tojásaikat. Minden kacsa fészket választott magának, néhányan a fák odvában, mások a mirriabokrok tövében. S mikor a fészkeket mind kibélelték tollpihével, megtojták tojásaikat. És attól kezdve türelmesen ültek a fészkükben, míg a nagy nap föl nem virradt: a bolyhos pici kacsák kikeltek a tojásból. S mikor megerősödtek egy kicsit, a kacsamamák elindultak velük a folyópartra: ki a csőrében, ki a hátán vitte a kicsinyét, de akadt olyan fióka is, amelyik már maga totyogott az anyja után.

A fiatal kacsa, aki Biggun fogságában volt, szintén kiköltötte fiait. Társai körülúszták a mirriabokrot, ahová fészkét építette, és így hívogatták:
- Gyere már, hozd te is a kicsinyeidet! hadd szeressék ők is a vizet, akárcsak mi.
Kijött hát a fiatal kacsa a bokorból, de csak két fióka totyogott mögötte.
De miféle két fióka!
A társai hápogva kiáltoztak:
- Hát ezek meg miféle csodabogarak?
- Ők az én gyermekeim! - mondta büszkén a fiatal kacsa.
Titokban azonban ő is csodálkozott, hogy a gyermekei egészen mások, mint a többieké.
Pelyhes toll helyett puha bundájuk volt, két láb helyett négy lábuk. Csőrük kacsacsőr, lábukon úszóhártya, de a két hátsó lábukon még hegyes kis lándzsa is éktelenkedett, mint amilyent Biggun használ, ha az ellenségeit akarja megtépázni.
- Vidd innen őket! - mondták a kacsák, és a szárnyukkal csapkodtak. - Biggun ivadékai ők, nem a mi törzsünké. Nézd a hátsó lábukat: máris ott van rajtuk a lándzsahegy! Vidd el őket, mielőtt felnőnek, mert a végén még bennünket is elpusztítanak. Nem tartoznak a mi törzsünkhöz - nincs itt semmi keresnivalójuk!
S akkora lármát csaptak, hogy a szegény kis kacsamama nem tehetett mást: elindult a két kicsinyével, akikre pedig minden furcsaságuk ellenére is nagyon büszke volt. Csak hát nem tudta, hova menjen.
Ha lefelé úszik a folyón, Biggun ismét elfogja, és arra kényszeríti, hogy a barlangjában éljen. S ki tudja - talán még a gyermekeit is megöli, mert úszóhártyás a lábuk, kacsacsőr a csőrük, s mert tojásból keltek ki. Azt mondaná: nem az ő törzsükből valók.
Nem tartoznak hát sehová? Rajta kívül nem lesz senki, aki gondoskodjék róluk?

Így töprengett szegény kacsa - aztán elindult fölfelé a part mentén, és addig vándorolt, míg a hegyek közé nem ért.
"Itt majd nem talál rám senki ismerős - gondolta -, itt fölnevelhetem a két gyermekemet."
Ment hát, ment tovább, míg a patak medre el nem keskenyedett. Még a parti cserjék is mások voltak itt, mint lent a síkságon, ahol a folyó szélesen hömpölyög. Minden más volt, minden idegen.
S a szegény, magányos kacsa itt ütött tanyát, itt nevelte fel a két kicsinyét. S ahogy nőtt-növekedett a két gyermek, látták ők is, hogy nem hasonlítanak az édesanyjukhoz - de azért csak annál jobban szerették, és keservesen sírtak, amikor meghalt.

Ők pedig tovább éltek és virultak, sok tojást tojtak, boldogan költötték ki számtalan fiókájukat, akik már mind olyannak születtek, mint ők. Végül úgy elszaporodtak, hogy minden hegyi patakba jutott belőlük - és máig is ott élnek.
Ők a gaya darik, a kacsacsőrű emlősök.
Különös törzs az övék - hiszen ki látott olyat, hogy a patkány tojást rak vagy hogy a kacsának négy a lába?