Háry János

Daljátékban elevenedik meg a magyar Münchausen dicső története.
A nagyabonyi kocsmában hárman beszélgettek: egy potrohos bíró, Háry János az obsitos, azaz a kiszolgált katona és a furfangos íródeák. A többi asztalnál vidám parasztlegények borozgattak. Az obsitos tetteit ámulva hallgatták a jelenlévők.

Háry János egymaga hadseregeket vert széjjel, eljutott az Óperenciás tengeren is túlra, franciák rettegték nevét, a világ végénél is járt, ahol a lábát lelógatta a semmibe. Ám legnagyobb tette az volt, hogy a nagy Napóleont fogságba ejtette. Huszárnak nevezte magát, holott a hadjáratokban végig gyalogosként vett részt, de ez nem zavarta a kocsmabélieket, szájtátva hallgatták a mesét. Kiderült a baka történetéből, hogyan vert meg kétszáz magyar huszár kétszázezer franciát.
A menekülő franciák között a magyar vitéz felfedezte Napóleont, aki az életéért könyörgött, kincseket ígérvén Hárynak. Amikor a kapitányához kísérte a huszár a francia császárt, akkor egy hatlovas hintóval találkoztak. A hintóban Mária Lujza, Napóleon felesége ült, aki férje szabadságáért felajánlotta, hogy hős Jánosunké lesz, míg világ a világ. Háry elfogadta az ajánlatot, és szabadon engedte a császárt, aki gyorsan elvágtatott, de előtte két szép aranyórát adott a magyar vitéznek. Az egyik órát a kapitánynak szánta az obsitos, a másikat meg közben a hadnagya kérte el. Így most a kocsmában egyet sem tudott felmutatni, de ők elhitték mindannyin, a potrohos bíró, a vigadó legények, még a gonosz író is. A furfangos diák nagyot hörpintve szólt: „Nincs oly vitéz a földön, mint Háry bátya volt.”